Melyik a legjobb porzsák?

A jó porzsák két tényezőtől lesz az: feleljen meg a saját igényeinknek, illetve passzoljon a porszívóba, amit használunk.

Az, hogy milyen porzsákot vásárolunk, szubjektív döntésünk eredménye. Ha nem zavar bennünket, hogy üríteni kell a zsákot, amikor megtelik, választhatunk textil porzsákot (a legtöbb porszívóhoz eredetileg is jár egy ilyen). Azonban ha porallergiában szenvedünk, vagy esetleg valamelyik családtagunk, akkor jobb, ha ezt a típust kerüljük. Még akkor is, ha van lehetőségünk kültéren lebonyolítani a kiürítést, ugyanis már a lakásban is visszakerülhet belőle némi por a levegőbe, illetve akár a porszívó belsejébe is, mivel a textil zsák nem szűri meg száz százalékban a port. Ellenben a szintetikus porzsák ezt a feladatot is nagyszerűen ellátja, emellett másik nagy előnye, hogy a porszívó szívóerejét egyenletes szinten tartja, amíg meg nem telik. A szintetikus porzsák ára egyébként valamivel magasabb, mint például a papír porzsákoké, viszont hatékonyabb vele a takarítás, mert a papír porzsák sem szűri meg tökéletesen a port, tehát előfordulhat, hogy takarítás közben abból is kerül vissza por a levegőbe.

Az sem mindegy, hogy milyen méretű porzsákot vásárolunk porszívónkba. Nem mindegyik porzsák jó az összes porszívóba, ezért nem árt, ha van egy kis segítségünk. A www.porzsakpont.hu weboldalon megtudhatjuk, hogy a mi készülékünkkel mely porzsákok kompatibilisek. Ehhez először meg kell adnunk a porszívó márkáját, majd egy külön rubrikában annak típusát, és így néhány másodperc alatt kiderül, hogy mik közül választhatunk. Általában egy típusú porszívóhoz többféle porzsák is passzol, így lehetőségünk van arra, hogy a fenti szempontok alapján válasszuk ki a megfelelő méretű porzsák anyagát.

Létezik egy szabványméret is, az S-bag, ez az Electrolux, a Volta, az AEG-Electrolux, a Tornado és a Philips porszívókkal kompatibilis, tehát ha ilyen készülékkel rendelkezünk, akkor elég annyit megjegyeznünk, hogy S-bag, amelyet egyébként többféle gyártótól is megvásárolhatunk (pl. Menalux, Electrolux, S-Bag), ráadásul szintén többféle anyagban és kiszerelésben kaphatóak ezek a termékek is.